Oktató vagyok Navigáció Navigáció bezár
Nincs fénykép ÉrtékelésÉrtékelésÉrtékelésÉrtékelésÉrtékelés

Knetl Zsófia
több, mint 3 éve volt online utoljára


több, mint 3 éve volt online utoljára



Nyelvvizsgára készülsz? Úgy érzed több lehetőséged van, ha van egy biztos angoltudásod? Vagy egyszerűen csak belefáradtál a feliratok olvasásába a film alatt és azok nélkül is érteni szeretnéd, mit mondanak a szereplők? ‼️AZ ELSŐ ÓRA TERMÉSZETESEN INGYENES‼️ Ezt követően pedig 3200 Ft/50 perc. Én szívesen segítek Neked. ??? Egy kicsit magamról: ? Végzős hallgató vagyok Gyógypedagógia szakon, logopédia szakirányon a Kaposvári Egyetemen. ? Tanulmányaimból adódóan nagy figyelmet fordítok a kiejtésre, fonetikai szabályokra. ? Egy évet töltöttem Dél-Olaszországban az Európai Önkéntes Szolgálat keretében, amelynek során angolt tanítottam egy középiskolában, illetve több mint 15 nemzetközi ifjúsági cserét levezettem különböző nemzetiségű önkéntestársaimmal. ? 2019 nyarát pedig Isztambulban, Törökországban töltöttem egy nyelviskolában dolgozva, ahol B1-es szintű csoportot tanítottam, illetve az esti angol klubbokat vezényeltem. ? Közel másfél éve tartok privát angol órákat. ? Ezen tapasztalatoknak köszönhetően sikerült egy gyakorlatias, interaktív szemléletmódot kialakítanom, amelyet most úgy szeretnék kamatoztatni, hogy Neked segítek. ?Ha felkeltettem az érdeklődésedet, keress fel nyugodtan!?

Heti elérhetőség

KE
SZ
CS
SZ
VA
06:00 - 08:00
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
08:00 - 10:00
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
10:00 - 12:00
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
12:00 - 14:00
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
14:00 - 16:00
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
16:00 - 18:00
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
18:00 - 20:00
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
20:00 - 22:00
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
22:00 - 24:00
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak

Knetl Zsófia hozzászólásai

Oszd meg tapasztalataidat a
többiekkel és írj pár sort az
oktatódról. Új hozzászólás
Anna több, mint 3 éve
ÉrtékelésÉrtékelésÉrtékelésÉrtékelésÉrtékelés

Bar csak egy oram volt eddig Zsofival, egy elmeny volt. Kedves, rugalmas, segitokesz, mindenkeppen folytatni fogom az orakat vele. 10/10 recommend.

 

Hasonló ajánlott oktatók

Kiss Réka Kiss Réka
16 órája volt online utoljára
Heti elérhetőség sok időpont
Hozzászólások 0 vélemény

Angol 7500 Ft
Kárpáti Judit Kárpáti Judit
4 napja volt online utoljára
Heti elérhetőség sok időpont
Hozzászólások 5 vélemény

Angol 3000 Ft
Filimonovics Anna Filimonovics Anna
20 napja volt online utoljára
Válaszidő gyors válasz
Heti elérhetőség sok időpont
Hozzászólások 0 vélemény

Angol 4500 Ft
Görgess a tetejére