Oktató vagyok Navigáció Navigáció bezár

Krisztina Alapi
általában 10-11 óra alatt válaszol   •    6 hónapja volt online utoljára


általában 10-11 óra alatt válaszol

6 hónapja volt online utoljára



Hi! Üdvözöllek! 2001 óta Kanadában élek. Angolul és magyarul is el tudom magyarázni a komplexebb nyelvtani problémákat. Az ELTE Tanárképző Karát majd a Bölcsészettudományi Kart végeztem el, és 10 évig tanítottam Magyarországon. Imádok tanítani és örülök hogy ezen az on-line felületen meg tudom osztani a tudásomat másokkal. Fiatalabbak és idősebbek is jelentkezhetnek az óráimra. Looking forward to hearing from you! Szeretettel várom a jelentkezésedet! Krisztina

Az óráim bemutatása

Óráim 30 percesek, igyekezz a gép elé ülni és "bekapcsolódni" az első 5 percben, mert onnan ketyeg az idő! Ha le kell mondanod az órát, kérlek 24 órával előbb értesíts. A 30 perc gyorsan lepereg, viszont én annak a híve vagyok, hogy találkozzunk hetente 2x vagy akár 3x is, ne egy alkalommal 60 percre. És azért javaslom a 30 percet, mert a magánórák nagyon intenzívek! Az első óra ingyenes, és arra szolgál, hogy megismerjük egymást, főleg én a Te igényeidet. Az óra nagy része beszélgetés. Eleinte inkább a magyar és az angol nyelvek vegyes használata a jellemző, majd fokozatosan áttérünk az egynyelvűségre (azaz az angolra). A cél a nyelv gördülékeny, fesztelen használata. A beszélgetések rendszerint egy-egy rövid olvasott cikk (vagy blog) alapján folynak, bár sokszor az élet szolgál témákkal. Miközben Te beszélsz, én jegyzetelek és az esetlegesen felmerülő problémákat utána megbeszéljük. Igény szerint fektethetünk nagyobb hangsúlyt a szókincs bővítésére vagy a nyelvtanra. A tananyagot én küldöm át, hacsak nem akarsz saját anyagból dolgozni.

Heti elérhetőség

KE
SZ
CS
SZ
VA
06:00 - 08:00
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
08:00 - 10:00
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
10:00 - 12:00
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
12:00 - 14:00
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
14:00 - 16:00
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
16:00 - 18:00
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
18:00 - 20:00
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
20:00 - 22:00
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
22:00 - 24:00
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak

Krisztina Alapi hozzászólásai

Oszd meg tapasztalataidat a
többiekkel és írj pár sort az
oktatódról. Új hozzászólás
Turai Tibor körülbelül 1 éve
ÉrtékelésÉrtékelésÉrtékelésÉrtékelésÉrtékelés

Krisztina már két éve oktat engem, maximálisan rugalmas és türelmes. :) Részemről 5 csillagot tudok neki adni, mivel mióta nála vagyok nagyon sokat sikerült fejlődnöm. :)

Mankovits-Palotás Renáta körülbelül 1 éve
ÉrtékelésÉrtékelésÉrtékelésÉrtékelésÉrtékelés

Régi vágyam volt, hogy család és munka mellett felfrissítsem és fejlesszem az angol nyelvtudásomat. A nagy kérdés az volt számomra, hogy kivel, mikor és milyen formában illesszem be az angol órákat a napirendembe. Húztam-halasztottam a dolgot. Végül egy nagyon erős ajánlás útján találtam rá Krisztinára. Gördülékenyen és rugalmasan lehetett vele megszervezni már az első alkalmat is. Ennek már majd egy éve és remélem, hogy még sokáig meg is marad nekem! Ugyanis már az első „próbaalkalomnál” éreztem, hogy számomra egy kincsre leltem. Krisztina egy rendkívül nyitott, rugalmas, nyugalmat árasztó, megértő, segítőkész hölgy. Szóval már maga a személyisége is megnyerő volt számomra, mert a vele való tanulás során nyomát sem érzem a régről berögzült görcsös hozzáállásomnak az angol nyelvhez. Pontos, türelmes, érthető magyarázatokat ad, példákkal szemléltet és szinte egyénre szabottan próbálja segíteni a tanultak rögzülését. Mindent megtesz a tanuló haladása érdekében. Egy nagyon jó embert és oktatót ismerhettem meg a személyében, csak ajánlani tudom mindenkinek.

Ellenbach László körülbelül 1 éve
ÉrtékelésÉrtékelésÉrtékelésÉrtékelésÉrtékelés

Ha lehetne 5-nél több csillagot adni… de nem lehet, így összefoglalva: Krisztina nem a nyers, magolós stílust alkalmazza óráin, hanem ésszerű, szerethető, szabadabb elvű tanítási módszert, amivel öröm a tanulás. Rengeteg beszélgetés mellett friss, napi témákat hoz az órákra, amiben természetesen célzottan akad tanulnivaló is. Jómagam 2019. januárja óta vagyok a diákja, és ez idő alatt rengeteg hiányosságomat sikerült kiküszöbölnünk, rengeteget fejlődött mind a beszédem, mind az íráskészségem. Remélem még jó ideig folytathatjuk a közös tanulást. Csak ajánlani tudom Őt Mindenkinek, aki használható nyelvtudásra szeretne szert tenni.

Molnár Anita több, mint 4 éve
ÉrtékelésÉrtékelésÉrtékelésÉrtékelésÉrtékelés

Szeretek Krisztinával dolgozni, ha egyáltalán ez annak nevezhető.. Az órákon kötetlenül beszélgetünk (legalábbis én egyenlőre csak próbálkozom) mindkettőnket érdeklő témákról, miközben szinte észrevétlenül fejlődik a nyelvtudásom. Finoman terel, javít a jobb nyelvi készség fejlesztése céljából, mely számomra nagyon hatásos, mivel nem vagyok egy "magolós" típus. Gyakorlati ember lévén én megtaláltam a számításom a vele való közös munkában, csak ajánlani tudom mindenkinek!

Kráner Anikó több, mint 4 éve
ÉrtékelésÉrtékelésÉrtékelésÉrtékelésÉrtékelés

Krisztina 8 hónapja segít az angol passzív nyelvtudàsom felfrissítésèben. Az elmúlt időszakban úgy érzem nagyon sokat fejlődtem a kezei között. Szívből ajánlom, szimpatikus, türelmes és kiváló szakember.

1 / 2 oldal Következő

Hasonló ajánlott oktatók

Kiss Réka Kiss Réka
12 órája volt online utoljára
Heti elérhetőség sok időpont
Hozzászólások 0 vélemény

Angol 7500 Ft
Kárpáti Judit Kárpáti Judit
4 napja volt online utoljára
Heti elérhetőség sok időpont
Hozzászólások 5 vélemény

Angol 3000 Ft
Filimonovics Anna Filimonovics Anna
20 napja volt online utoljára
Válaszidő gyors válasz
Heti elérhetőség sok időpont
Hozzászólások 0 vélemény

Angol 4500 Ft
Görgess a tetejére