Kiemelt oktató

Sziládi Márta 

 Üzenet küldése
Sziládi Márta

(kattints a képre a nagyobb mérethez)


Diplomás nyelvtanárként hosszú évek óta tanítok angol és eszperantó nyelvet. A magas színvonalú nyelvi és módszertani tudásomon kívül legfontosabb tulajdonságom a türelem, a jó humorérzék és a megértés. Tudom milyen nehéz felnőttként család, munka, főiskola mellett még nyelvet is tanulni, és hogy a nyelvtanulás sokaknak kényszer, nem pedig hobby. Hiszem, hogy az ilyen nehéz indulásokat is lehet élvezetes órákká változtatni. Hiszem, hogy a sikerélmény a legnagyobb motiváló erő, és mindent meg is teszek azért, hogy tanítványaim minden alkalommal érezzék, eredménye van annak, amiért dolgoznak. Hiszem, hogy a tanár dolga nem leadni, majd bevasalni az otthon megtanult anyagot, hanem a tanulóval együtt dolgozni a sikerért. Óráim célirányosak, határozott koncepciót követnek. Az óra után mindig részletes tájékoztatót küldök arról, otthon hogy kell tovább haladni a következő alkalomig. Mellékelem az együtt megírt órai jegyzeteket, külön internetes szótanító programban rögzítem a megtanulandó szavakat/kifejezéseket. Minden foglalkozást felveszünk, utólag ez visszanézhető, az órán végzett feladatok újra gyakorolhatók. Véleményem szerint a legideálisabb tanulási forma a tanulópárok. Sokkal mozgalmasabb, érdekesebb és persze költséghatékonyabb is ez a megoldás. Természtesen igény szerint vállalok egyéni tanulókat is. Áraim: 1 fő esetén: 3.500 ft/tanóra 2 fő esetén : 2.000 ft/tanóra/fő 3 fő esetén: 1.500 ft/tanóra/fő Elérhetőségek: Mobil: 70/313-2367 Email: martasziladi@gmail.com

Nyelvek és Tantárgyak

Eszperantó nyelv : 3500 Ft / óra + ingyen próbaóra
Angol nyelv : 3500 Ft / óra + ingyen próbaóra


Vállal kezdő, Újrakezdő, középhaladó, haladó nyelvtudás szinteket.

Vállal Általános iskolai, középiskolai, felsőoktatási, munkavállalói iskolai szinteket.

Heti elérhetőség (kékkel jelölve)

HétKe SzeCsüPénSzoVas

Sziládi Márta hozzászólásai

Új hozzászólás

Anita Mrázik 😊 22 napja

Nagyon elégedett vagyok Mártival és az oktatási módszerével. Rendkívül kedves, türelmes, segítőkész, az óráit mindig célirányosan tartja. Márciusban kezdtem nála személyesen az eszperantó tanfolyamot, majd néhány óra után átálltunk az online oktatásra a vírus miatt, ami szintén szuperül működött. Mindig volt elegendő idő a feladatok megoldására, gyakorlásra, új anyagra. A tanfolyamon töltött órák nagyon gyorsan elrepültek, pörgősek, jól felépítettek, átgondoltak, nincs felesleges tanulnivaló csak a nyelvvizsgára való felkészülés. Rengeteg segítséget, dicséretet, biztatást, támogatást kaptunk tőle, ami szerintem nagyon fontos az önbizalom növeléshez. Én márciusban kezdtem a tanfolyamot és szeptember elején elsőre sikeres komplex középfokú nyelvvizsgát szereztem. Nagyon megszerettem ezt a nyelvet, nagyon logikus, könnyen tanulható. Nagyon hálás vagyok Mártinak, hogy ilyen rövid idő alatt ilyen szuper eredményt értem el. Nekem nagyon tetszett az egész tanfolyam, az oktatás és Mártinak az emberekhez való hozzáállása. Tiszta szívből csak ajánlani tudom mindenkinek, aki szeretne nyelvet tanulni. Köszönöm

Hasonló ajánlott oktatók

Tulajdonos: momentoom.  Alapító: Györfi András.
© Minden jog fenntartva   |   2020 skypesuli.hu