Oktató vagyok Navigáció Navigáció bezár
Nincs fénykép ÉrtékelésÉrtékelésÉrtékelésÉrtékelésÉrtékelés

Kucséber Erika
több, mint 3 éve volt online utoljára


több, mint 3 éve volt online utoljára



Szakmai hátterem: Angol nyelv és kultúra tanár diplomámat a PPKE-BTK-n szereztem. Egy félévet tanultam Dániában, ahol megismertem a páromat, és jelenleg is angolul kommunikálunk a mindennapokban. Tanítottam kisgyerekeket, általános iskolásokat, középiskolásokat és felnőtteket is az elmúlt években, ezeket közoktatásban, nyelviskolában és magántanítás során tettem. Rólam: Lelkes, precíz, emberszerető, segíteni vágyó, türelmes embernek tartom magamat. Fontos számomra, hogy ne csak a tanulók igényeihez, de érdeklődési köreihez is igazítsam az óráimat. A tanár-diák kapcsolat kiépítését szintén szívemen viselem, hisz ez az egyik kulcsa a sikeres tanulásnak. Ahogy én tanítok: Óráimon mind a négy készségre hangsúlyt fektetek, a nyelvtannal együtt, amiket általában filmek, sorozatok, könyvek, vagyis a populáris kultúra segítségével tanítok. A saját kidolgozott tananyagom mentén haladok. Ezen kívül nyelvkönyveket, szókincsfejlesztő-könyveket, nyelvtankönyveket tudok biztosítani a diákjaim számára, valamint a legfontosabb applikációkkal és oldalakkal is megismertetem őket. Együtt kidolgozzuk, hogy mi a legjobb módszer számukra a nyelvtanuláshoz. Az első 60 perces óra ingyenes. Ezután ha a diákom továbbra is engem választ, választhatja azt, hogy óránként fizet, vagy megvesz 5 alkalmat egyben 3500 Ft/60 perc és 5500 Ft/90 perc díjszabással.

Heti elérhetőség

KE
SZ
CS
SZ
VA
06:00 - 08:00
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
08:00 - 10:00
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
10:00 - 12:00
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
12:00 - 14:00
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
14:00 - 16:00
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
16:00 - 18:00
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
18:00 - 20:00
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
20:00 - 22:00
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
22:00 - 24:00
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak
2 órás időablak

Kucséber Erika hozzászólásai

Oszd meg tapasztalataidat a
többiekkel és írj pár sort az
oktatódról. Új hozzászólás
 
 

Hasonló ajánlott oktatók

Kiss Réka Kiss Réka
8 órája volt online utoljára
Heti elérhetőség sok időpont
Hozzászólások 0 vélemény

Angol 7500 Ft
Kárpáti Judit Kárpáti Judit
4 napja volt online utoljára
Heti elérhetőség sok időpont
Hozzászólások 5 vélemény

Angol 3000 Ft
Filimonovics Anna Filimonovics Anna
20 napja volt online utoljára
Válaszidő gyors válasz
Heti elérhetőség sok időpont
Hozzászólások 0 vélemény

Angol 4500 Ft
Görgess a tetejére